
Az elmúlt időszakban több új típusú védelmet is teszteltünk, amelynek következményeként egyre több ügyfelünknél vezettük már be legújabb ajánlásunkat a végponti védelmek és patch menedzsment tekintetében. Az alábbi cikk ennek a termékcsaládnak a rövid bemutatásáról szól.
.
Heimdal
.
A gyártó néhány éve indult, soraiban etikus dán hackerekkel, akik azt a célt tűzték ki, hogy a növekvő digitális veszélyekkel szemben igyekeznek hatékonyan fellépni. Azóta már 9 országban képviselteti magát kirendeltséggel, világszerte pedig több mint 7000 vállalkozást és mintegy 1.5 millió végpontot véd rendszereivel.
.
A technológia alapja a Defcon hacker világversenyen elért első helyezést elhozó „azonosító és védelmi algoritmusuk”. Így a szakmai erős alap már eleve adott volt, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig a megoldások is egyre népszerűbbek a végfelhasználók körében is. A szakmai elismerések a fejlesztéseket követően sem maradnak el. A Network Computing Awards 2021-es kiírásban is sikerrel szerepelt a gyártó, hiszen a Threat Prevention kategóriában a legjobb gyártónak minősült, és emellett öt további kategóriában kapott jelölést.
.
Megoldások
.
A termékcsalád szerteágazó, és egy olyan vállalat, amely védeni kívánja az adatait, de szeretné megoldani a jogosultságkezelést és a frissítések kérdését is, bátran válassza ezt a terméket, hiszen komplex megoldást nyújt a vállalatok számára. Az alábbiakban röviden bemutatjuk a gyártói portfoliót.
.
Threat Prevention
.
Kártékony tevékenységek megelőzésének megoldása DNS, HTTP és HTTPs szűrések alapján, így az eszközök már az adatforgalom során is szűrésre kerülnek. Ugyan ez járhat némi lassulással, azonban biztosak lehetünk benne, hogy számítógépünk védett.
.
Endpoint Detection
.
A következő generációs végpont és MDM védelem, amely tartalmaz Brute-force támadás védelmet is. Kiegészítő modulként jelenik meg a Ransomware védelem, amely a titkosítások elindulását követően viselkedés elemzés alapján hatástalanítja a kártékony tevékenységet.
.
.
Email Protection
.
A külön dedikált email védelmi megoldás a szűrés során egy felhő alapú központi szerveren keresztül küldi a vállalati leveleket, így biztosítva a maximális vírusvédelmet, és az adatlopások gátlását fraud levelek esetén.
.
Privileged Access Management
.
A megoldás segítségével vállalati szinten lehet korlátozni, ki milyen alkalmazásokhoz fér hozzá vagy kártékony tevékenység esetén hogyan lehet szeparálni az adott eszközt. Akár a rendszergazda jogosultság menedzselése is lehetséges a hálózaton.
.
Application Control
.
A klasszikus alkalmazás futtatás védelem, kiegészítve engedélyezésekkel és korlátozásokkal. A beállítások az elérési útvonal, a kiadó, a tanúsítvány, a gyártó neve, a szoftver neve és MD5 alapján is megadhatóak.
.
Patch and Asset Management
.
A szoftverek frissítése, valamint a szükséges verziók ellenőrzése gyártótól és licencelési módtól függetlenül központilag menedzselve történik. Lehetőség van azonnali és időzített frissítésre is, akár szoftverleltár készítéssel együtt.
.
Remote Desktop
.
Többfajta operációs rendszer kompatibilitással elérhető távoli asztali támogatás és belépés, amely tartalom megosztás (média és fájlok) lehetőségével is kiegészített.
A fentiek és a kedvező licencelési lehetőségek miatt is ajánljuk ügyfeleink számára.
.
Ha érdekel a termékcsalád, vedd fel Velünk a kapcsolatot.