Pages

Elérhető Windows 10-re az alkotói frissítés (Fall Creators)

 

Az újítások már rég ismertek, közülük a leghasznosabbnak a szinkronizáció átalakítása, a legizgalmasabbnak a VR-lehetőség tűnik.

 

A Windows 10 megjelenésével párhuzamosan a Microsoft átalakította, módosította a frissítési rendszerét is, azóta három nagyobb, saját névvel ellátott frissítési csomag érkezett: az eredeti kódnévre utaló „Threshold 2” még a megjelenés évében, 2015-ben, majd 2016-ban az „Anniversary Update”, illetve idén áprilisban a „Creators Update”. Most pedig, a tesztelések és fejlesztői közösségek véleményének meghallgatása után, megjelent a negyedik változat is, mely a „Fall Creators Update” (1709) névre hallgató csomag.

 

 

A frissítés igen sok kisebb-nagyobb változást hoz, ezek közül a legfontosabbak:

 

 OneDrive On demand: ez a funkció még a Windows 8.1-ben jelent meg OneDrive Placeholders néven, és azt biztosítja, hogy a OneDrive tárhely tartalmát bármilyen eszközről lehessen követni, meg lehessen különböztetni a letöltött és nem letöltött fájlokat, nem szükséges a tényleges hardveres szinkronizálás

 

‘My People’ Hub integrációja: ez a funkció az ismerősökkel való kapcsolattartást, kommunikációt egyszerűsíti a tálca felhasználásával

 

Story Remix: a képekből és videókból összeszerkesztett saját tartalmak előállítására szolgáló eszköz

 

Windows Mixed Reality: szoftveres előkészület a várhatóan az ünnepi szezonban megjelenő VR-hardverekhez

 

Fluent Design System: egy távlatosan végiggondolt, a tervek szerint folyamatos frissítéseket kapó, egységes alapokra építő, felhasználói felületet előállító keretrendszer

 

 

Kisebb változtatások is történtek: adatvédelmi módosítások – a felhasználók nagyobb mértékben tudják kontrollálni, hogy a vállalat milyen adatokat gyűjthet –, illetve bevezettek két olyan rendszert is – TruePlay, Game Monitor –, melyek a játékokban előforduló csalások megelőzését szolgálják.

 

A frissítés fokozatos lesz, valószínűleg hónapokig eltart, míg az automata rendszerben minden felhasználó minden eszközére eljut, ugyanakkor a manuális frissítésre is van lehetőség.

 

Forrás: itcafe.hu

 

Amennyiben nem szeretne várni az automatikus frissítésre és szeretné már most élvezni az új funkciókat, javításokat, akkor az alábbi űrlap kitöltésével elküldjük az azonnali frissítés lehetőségét.

 




 

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban.

Privacy Settings saved!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy weboldalt, az adatokat tárolhat a számítógépén. Ezen cookie-k (sütik) kezeléséről itt olvashat bővebben. Az alábbi kapcsolók elmozgatásával rendelkezik a különböző sütik engedélyezéséről, vagy tiltásáról. A zöld gomb azt jelzi, hogy az adott sütit engedélyezte. Miután bezárta ezt az ablakot, a képernyő bal alsó sarkában található fekete körre kattintva a jövőben bármikor módosíthatja a sütik beállításait.

Alapvetően ahhoz szükségesek, hogy az Infosector oldal jól működjön, lehetővé teszik, hogy mozogjon webhelyünkön és használja a különböző funkciókat. Ezek a sütik nem kapcsolathatóak ki, továbbá nem azonosítanak egyénileg.

A weboldal használatához elengedhetetlenek az alábbi sütik használata.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Mindet elutasítom
Mindet elfogadom